Programok

A család-és gyermekjóléti szolgáltatás feladatait tájékoztatás nyújtásával, szociális segítőmunkával, valamint más személy, illetve szervezet által nyújtott szolgáltatások, ellátások közvetítésével látja el.

„A családsegítés a szociális és mentális problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megelőzése céljából nyújtott szolgáltatás.„ (1993. évi III. törvény 64§(1))

„A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.” (1997. évi XXXI. tv. 39.§ (1))

 

A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Bélapátfalva, Bükkszentmárton és Mónosbél települések közigazgatási területén alábbi feladatokat látja el:

 Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást nyújt.

  • Segítséget nyújt hivatalos ügyek intézésében.
  • Információt nyújt a szociális ellátási formákról, azok igénybevételének módjáról.
  • Veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő- és jelzőrendszert működtet.
  • Az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz és a szociális ellátásokhoz való hozzájutást megszervezi.
  • A családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítése érdekében szociális segítőmunkát biztosít.
  • Közösségfejlesztő programokat, valamint egyéni és csoportos készségfejlesztést segítő szolgáltatásokat szervez és közvetít.
  • Szabadidős programokat szervez.
  • Adományokat gyűjt, közvetít, és oszt szét a rászoruló egyének, családok részére.
  • Ellátja a hozzátartozók közötti erőszak által érintett személyek esetében előírt feladatokat.
  • A válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, valamint szociális szolgáltatásokhoz és a gyermekjóléti alapellátáshoz, különösen a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezése.
  • Figyelemmel kíséri a lakosság szociális és mentálhigiénés helyzetét, feltárja a nagyszámban előforduló problémákat, a gyermekek veszélyeztetettségét és jelzi azokat az illetékes hatóság, vagy szolgáltatást nyújtó szervek felé
  • Meghallgatja a gyermek panaszát, és annak orvoslása érdekében megteszi a szükséges intézkedést.
  • A gyermekkel és családjával végzett szociális munkával elősegíti a gyermek problémáinak rendezését, ellensúlyozza a családban jelentkező működési zavarokat.
  • Elősegíti a családi konfliktusok megoldását különösen a válás, gyermekelhelyezés és kapcsolattartás esetében.
  • Szükség esetén kezdeményezi egyéb gyermekjóléti, szociális alapellátások, továbbá egészségügyi ellátások és pedagógia szakszolgáltatások igénybevételét.
  • Segíti a nevelési-oktatási intézmények gyermekvédelmi feladatainak ellátását.
  • Kezdeményezi új ellátások bevezetését a települési önkormányzatnál.

 

Kapcsolatfelvétel:

  • önkéntes: területi irodáinkat felkeresheti bárki, aki úgy érzi, hogy saját élethelyzetében olyan nehézséggel küzd, amivel egyedül nem tud megbirkózni.
  • jelzés: környezetében, munkája során problémát tapasztaló személy általi, jelzés alapú kapcsolatfelvétel személyekkel, családokkal

 

A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE ÖNKÉNTES ÉS TÉRÍTÉSMENTES!

                                      

Ügyfélfogadás

A Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény bemutatása:

 

Neve:                          Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény

Székhelye:                  3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A  (Bélapátfalva 320/3 hrsz)

Címe:                          3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A

Elérhetősége:              telefonszám: +36 36/554-102 ; +36 36/554-052

                                    e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az intézmény alapító szerve: Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Társulás

Az intézmény fenntartója és felügyeleti szerve: Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Társulás (3346 Bélapátfalva, József Attila út 19.)

Az intézmény helyi önkormányzati költségvetési szerv.

 

Az intézmény ellátási területe:

  1. Család-és Gyermekjóléti Szolgálat

A gyermekjóléti alapellátások közül a család- és gyermekjóléti szolgáltatás vonatkozásában – család- és gyermekjóléti szolgálat (település szinten): Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél települések közigazgatási területe.

 

  1. Család-és Gyermekjóléti Központ

A gyermekjóléti alapellátások közül a család- és gyermekjóléti szolgáltatás vonatkozásában – család- és gyermekjóléti központ (járási szinten): Balaton, Bekölce, Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Nagyvisnyó, Mikófalva, Mónosbél, Szilvásvárad közigazgatási területe.

 

  1. Házi segítségnyújtás

A szociális alapszolgáltatások közül a házi segítségnyújtás vonatkozásában (település szinten): Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél települések közigazgatási területe.

 

  1. Szociális étkeztetés

A szociális alapszolgáltatások közül étkeztetés vonatkozásában (település szinten): Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél települések közigazgatási területe.

 

  1. Nappali ellátás

A szociális alapszolgáltatások közül nappali ellátás vonatkozásában (település szinten): Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél települések közigazgatási területe.

  • 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról (szociális törvény)

 

  • 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (gyermekvédelmi törvény)

 

  • 15/1998. (IV.30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről

 

  • 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról

 

  • 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről

 

  • Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Társulás önkormányzatai szociális ellátásokról szóló helyi rendeletei

KRÍZISHELYZETBEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁM:

+36 30/291-89-98

 

Intézményvezető 

Balázs Zsuzsanna

telefonszám: +36 36/554-102

email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Család- és Gyermekjóléti Központ

telefonszám: +36 36/554-052 ; email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kormos Zsuzsanna  -  esetmenedzser/tanácsadó

telefonszám: +36 30/291-88-31

 

Strmá Elena  -  esetmenedzser

telefonszám: +36 30/287-38-40

 

 

Mislei Réka  -  szociális diagnózis felvételi szakértő

telefonszám: +36 36/554-052

 

 Pál Éva  -  óvodai és iskolai szociális segítő

telefonszám: +36 36/554-052

 

 

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

telefonszám: +36 36/554-102 ;  email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Varró Orsolya – családsegítő

telefonszám: +36 30/287-38-40

 

 

 

Házi segítségnyújtás

telefonszám: +36 36/554-102 ; email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

Zakkarné Takács Ágnes - szociális gondozó, ápoló

 

Baranyi Liliána   - szociális gondozó, ápoló

 

Berecz Péterné - szociális gondozó, ápoló

 

Vas - Orosz Roberta - szociális gondozó, ápoló

 

 

 

 

Idősek nappali ellátása

telefonszám: +36 36/354-447 ; email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Nádasiné Varga Edit - klubvezető

 

Molnárné Berecz Hedvig Emese - szociális gondozó

 

 

Étkeztetés

 

telefonszám: +36 36/354-447 ;  email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vas - Orosz Roberta - szociális gondozó, ápoló

 

 

INTÉZMÉNY nyitvatartás

logokegyben

Címünk:

Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény

3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.

Legfrissebb hírek

2026. május 11.
2019. június 28.
2019. január 23.
Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény

Search